EGY SZOBA, VÁLYOGFAL, ZSÚPFEDÉL

A nyanya az ágy szélén ült. Arca csupa bemetszés, ránc, barázda, rovás; csak a fogsora villo­gott fiatalon. Harminckét gyönyörű foga volt az egri SZTK-ból, vadonatúj.
Kászonyné Kakas Hanna barátságosan rámosolygott, és elébe tartotta a mikrofont. Azt mondta:
- Csak meséljen bátran tovább a kedves néni. Se hangosabban, se halkabban, hanem úgy; mint eddig. Ez a készülék arra való, hogy megőrizze azokat a szép régi történeteket, amiket a kedves néni mesélni szokott.
- Nem kell magyarázni - szólalt meg a fiúunoka, aki egy szál klottnadrágban feküdt a másik ágyon, és egy Olcsó Könyvtár Balzacba volt belemerülve. - Már a tavasszal direktbe közve­títették a nyanyát a televízión.
- Hát akkor tessék hozzáfogni - bátorította a nyanyát Kászonyné Kakas Hanna, és nekem odaszólt: - Légy szíves.
Elindítottam, a magnót. A nyanya minden elfogódottság nélkül, lassú lélegzettel, alig észre­vehető palócos tájszólással mesélni kezdett Kiss Puki Bálintról, az öles termetű, mindent bíró patkolókovácsról, akit a hadiki híd alatt, a folyó jegén, halálba kergetett a ludvérc.
- Nem a lidérc? - érdeklődött Kászonyné Kakas Hanna.
- Én ludvércnek tudom, aranyoskám.
- Akkor az úgy is van. Milyenféle dolog a ludvérc, kedves néni?
- Én már elég sokféle ludvércet láttam, aranyoskám. Egyszer ostorszál vékonyságút, amelyik egész üstököscsóvát vont maga után, máskor olyan kicsikéket, mint az egér farka, akkora fé­nyecskékkel a tetejükben, mint a gyufaláng. Melyik milyen. Tegnapelőtt például majdnem akkora ludvérc rohant itt keresztül az udvaron, mint a templom tornya.
- És azt a kedves néni a saját szemével látta? - kérdezte Kászonyné Kakas Hanna.
A nyanya meglepetten elhallgatott, amitől összekoccantak az egri fogak. Rábámult Kászonyné Kakas Hannára.
- Miért? - kérdezte aztán. - Maga talán még nem látott ludvércet, aranyoskám?
- Látni éppenséggel nem láttam - mondta óvatosan Kászonyné Kakas Hanna. - Egész mosta­náig azt hittem, hogy az csak a mesében van.
- Hát hol dolgozik maga, aranyoskám? - csodálkozott a nyanya.
- Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, kedves néni.
- Érdekes - mondta fejcsóválva a nyanya. - Pedig az én nagyobbik unokám is oda jár. Mit is tanul Jóskánk? - fordult az ágy felé. - Sose akar az eszembe jutni.
- Kibernetikát - mondta a klottnadrágos unoka, föl se nézve a Betti néni-ből.