NÁSZUTASOK A LÉGYPAPÍRON

Nem mentek sehová. Minek is? Itt ez a szép Budapest, mondta az ifjú férj, van itt színház, mozi, hangverseny, látnivaló elég.
Otthon maradtak. Szépen, szerelmesen teltek mézesheteik.
Egy délután azonban, úgy fél hét felé, fölakadtak a lámpáról lelógó légypapíron.
- Buta egy véletlen!
*
A FÉRJ: Szeretsz, angyalom?
AZ ASSZONYKA: Nagyon.
A FÉRJ: Hát akkor gyere.
AZ ASSZONYKA: Már megint?
A FÉRJ: Gyeregyere.
AZ ASSZONYKA: Jaj, hogy te milyen vad vagy.
A FÉRJ: Gyeregyeregyere. Gyere!
AZ ASSZONYKA: Mindjárt, csak valamibe bele van ragadva a sarkam.
A FÉRJ: Rúgd le a cipőcskédet, de siess!
AZ ASSZONYKA: Akkor ma megint itthon maradunk. Pedig Csajkovszkij-est van a Zene­akadé­mián.
A FÉRJ: Fütyülök Csajkovszkijra.
AZ ASSZONYKA: Inkább mennél színházba?
A FÉRJ: Á, ezek a szájbarágós magyar rendezők... Mondd, te nem úgy érzed, mintha lenge­nénk?
AZ ASSZONYKA: Talán csak bebeszéled magadnak.
A FÉRJ: Egészen határozottan úgy érzem, mintha madzagon lógnék, és a levegőben himbálóz­nék ide-oda.
AZ ASSZONYKA: Ne törődj vele. Nézd meg, mi megy az Operában.
A FÉRJ: Hol az újság?
AZ ASSZONYKA: A konyhaasztalon.
A FÉRJ: Nem tudok kimenni, mert már nekem is bele van ragadva a lábam valamibe.
AZ ASSZONYKA: Furcsa... Nekem úgy rémlik, hogy az Álarcosbál.
A FÉRJ: Mondd, kérlek, amibe a cipőd beleragadt, az valami fényes és ragadós máz?
AZ ASSZONYKA: Olyasmi.
A FÉRJ: Én már a kezemet se tudom belőle kihúzni.
AZ ASSZONYKA: Hogy te hogy szeretsz panaszkodni! Az lesz a vége, hogy megint itthon ülhetünk.
A FÉRJ: Mi ez a rángatózás?
AZ ASSZONYKA: Megpróbálok kimászni ebből a ragacsból.
A FÉRJ: Ne vacakolj, mert még leszakadunk.
AZ ASSZONYKA: Hát te már mindenbe beletörődsz? Pedig azért szerettem beléd, mert olyan vállalkozó kedvű voltál, mindig megnevettettél, és azt mondtad, imádod a zenét...
A FÉRJ: Hiába imádom a zenét, ha nem tudom a végtagjaimat megmozdítani.
AZ ASSZONYKA: Mintha te volnál az első, aki beleragadt valamibe! Vannak rokkantak, láb nélkül. De ők is élnek, dolgoznak, még szórakoznak is.
A FÉRJ: Most mintha forognánk.
AZ ASSZONYKA: Ez is zavar?
A FÉRJ: Ilyet még nem is hallottam.
AZ ASSZONYKA: Akkor megmagyarázom. Befúj a szél a lépcsőházból, az forgatja ezt a ragadós micsodát. Megnyugodtál?
A FÉRJ: Hogy nyugodnék meg, amikor már hasig vagyok ebben a ragacsban!
AZ ASSZONYKA: Te csak fújod a magadét! Húsz perc múlva hét. Már csak taxival érünk az Operába.
A FÉRJ: Semmibe veszed az élet realitásait?
AZ ASSZONYKA: Azt mondtuk, hogy ez a házasság nem olyan lesz, mint a többi. Mi nem fogunk kifogyni a szóból, elfásulni, veszekedni, elválni. Én még nagyokat akarok nevetni, és három gyereket akarok, és zenei iskolába akarom őket íratni.
A FÉRJ: Már a szájamig ér.
AZ ASSZONYKA: Légy szíves, telefonálj taxiért.


Előző: Az autóvezető